Gyömbéres dinnye sorbet

Forrás: Sütiblog | 2014 július 17.

Hiába születtem a nyár közepén, valahogy mégsem bírom jól ezt a hőséget. Amikor tél van, azt kívánom, bárcsak meleg lenne, de amikor nyár van, akkor arra vágyom, hogy egy kicsit hűvösebb legyen. Szerintem nálam szeszélyesebb ember kevés van. :)

 Tegnap este, amikor hazaértem, egy hatalmas dinnye fogadott a hűtőben. A pasim ismét hozta a formáját és meglepett azzal, amire egész nap vágytam.  Ma reggelre viszont még mindig megvolt a fele a dinnyének és arra gondoltam, hogy miért is ne csináljuk egy jó fagyit belőle. Vagyis inkább sorbetet, mert az jobban hűsít a melegben.
Hoztam Neked egy igazán egyszerű receptet, amit érdemes kipróbálni.
Görögdinnye sorbet
Hozzávalók:
1 csésze víz
1 csésze cukor (én eritritet használtam)
1 db gyömbér (meghámozva és karikára várva)
kis maroknyi menta levél
közepes dinnye fele (magozva és kockára vágva)
2 evőkanál friss citromlé

1. Egy kis lábosba önts bele a vizet, a karikákra vágott gyömbért, a cukrot, a menta leveleket és közepes lángnál gyakran kevergetve szirupot kell belőle főzni. Kb. 10-15 perc után vedd le a tűzről és tedd félre hűlni. Amikor teljesen kihűlt vedd ki belőle a gyömbér karikákat.
2. Egy botmixerrel vagy turmixgépben a szirupot, a citromlevet és a dinnyekockákat pépesítsd, majd öntsd egy műanyag edénybe és tedd be a mélyhűtőbe legalább 1 órára.
3. Vedd ki a mélyhűtőből és egy villa segítségével (vagy egy botmixerrel) keverd át újra, majd tedd vissza a mélyhűtőbe újabb egy órára.
4. Végezetül vegyél elő pár kis tálkát vagy poharat és egy fagyis kanál segítségével guszta golyókat tudsz adagolni.

Tipp:
Készítheted úgy is, hogy amikor összeturmixolsz minden hozzávalót, akkor teszel hozzá 2 dl habtejszínt, így krémes fagyit kapsz.

Címkék: